Soha többé (Emlékezés)
Vannak sebek, amik soha nem gyógyulnak be teljesen... Vannak nevek, amiket a szél hord el, de a föld megőriz. Emlékezünk. Hogy ne felejtsük el.
Hideg sínek futnak a semmi közepébe, Milliók sorsa veszett a sötét éjbe’. Sárga csillag a kabáton, de a lélek tiszta marad, Míg a remény az embertelenség falaiba belefagy. Néma vagonok, ahol megállt az idő és a szó, Ahol nem volt válasz, csak a fojtogató hótakaró. Arcok és álmok, miket elvitt a füst az égbe, Belevésték magukat az emberek vérző szívébe.
Soha többé ne legyen sötét az út, Soha többé ne égjen a múlt. Minden név egy gyertya, mi az éjszakában ég, Hogy emlékeztessen: az embernek van még remény.
Cipők a Duna-parton, néma tanúk a kövön, Könnyek, amik nem száradnak fel semmi örömön. Aki elment, az bennünk él tovább minden percben, A kimondatlan szavakban, a fájó csendben. Tanulni kell a múltból, védeni a jelent, Hogy ne legyen többé olyan, ki rettegve pihen. A szeretet az egyetlen, mi győzni tud a gyűlölet felett, Emeljük fel a fejünk, és őrizzük az emlékeket.
Soha többé ne legyen sötét az út, Soha többé ne égjen a múlt. Minden név egy gyertya, mi az éjszakában ég, Hogy emlékeztessen: az embernek van még remény.
Soha nem felejtünk. A béke legyen veletek.