6:3-tól 8:1-ig – A magyar foci drámai története – Honi felderítés

​Hetven évvel ezelőtt vertük agyon a saját futballszentélyében a sportág tanítómesterének és világ legjobbjának tartott Angliát. A magyar foci filmre kívánkozó története mindig oda-vissza kölcsönhatásban volt a XX. századi történelmünkkel. Rendkívüli aranykor, majd drámai zuhanás a feneketlen mélységekbe – mindkét véglet annyira kilóg az átlagból, hogy magyarázatra szorul. A szerencsés csillagállás is kellett hozzá, ám alapvetően a magyar nyelv és gondolkodás különleges, az európai nyelvek nagy részétől markánsan különböző logikájának köszönhetően egy sajátos játékstílus, egy bivalyerős futballkultúra emelkedett fel a Duna völgyében. Az ezt az iskolát követő magyar, majd osztrák és csehszlovák foci egymást pallérozta, mindhárom országot a világélvonalba repítve. A „bennszülött”, önazonos futballiskola a magyarázat a magyar foci ’50-es évekbeli elképesztő erejére. A csúcsról pár évtized alatt felfoghatatlan mélységbe zuhanásnak is megvan az oka: a magyar futballszakma az intézményi professzionalizálódással párhuzamosan elhagyta, sőt el is felejtette a saját stílusunkat, és tájidegen futballgondolkodást honosított meg helyette. Ez volt a kikövezett út az erőlködés, a tanácstalan vergődés és az egyre megalázóbb kudarcok felé. A mennyei magasságokba szárnyalás, majd a vert mezőnybe zuhanás történetét Ferenczi Attila futballhagyomány-kutató mutatja be, végül az is kiderül, hogy mi a különbség a magyar foci és Marco Rossi magyar válogatottja között.​