Saját magunk által generált problémákra adunk újabb és újabb, de ugyanolyan szemléletű válaszokat, és csodálkozunk, hogy egyre komolyabb természeti bajokkal nézünk szembe. Ha valami gond van, adunk még egy gázfröccsöt a gépnek, elégetünk még több gázolajat a mezőgazdaságban, és így megyünk egyre beljebb a zsákutcába. Ezt ráadásul minden lehetséges négyzetméteren végzi az agrárium, beszántva és gabonatermesztésre használva az egykor vízjárta ártereket, amelyek a belvíznek és az aszálynak is a legkitettebb helyek. A talajaink tönkrementek, eltűnt a termőrétegük, már csak egyre erőltetettebb beavatkozásokkal lehet ideig-óriági tartani valamennyire a megszokott hozamokat. Az áradó folyóink vizét levezetjük, visszatartanunk nincs is hol, mert a szükséges tárolókapacitásnak csak icipici töredéke áll rendelkezésre – a táj pedig a beszántott ártereinkkel együtt kiszárad, elsivatagosodik. A nagy vízügyi kibeszélőben leástunk a dolgok mélyére.