Az érdekes az egészben, hogy az „emelkedés”, a „magas
perspektíva” épp annak a jele, hogy tudat kezd a káprázataiból
magára találni, és ezzel „egyben látja az egész világot”.
Eredeti otthonára
ébred, ahol már természetesen már nincs (önmagában) se „magas”,
se „perspektíva”, se „emelkedés”, se „világ”.
Csak a tudatlanság
bilincsében látjuk az ébredési folyamatot kettősségben (valami
és annak ellentéte), de bizonyos „magasságból” már nem lehet
egyiket sem említeni.
Így a lények a lét
sűrűjében még beszélnek bármiféle „kivezető útról”, de
ennek bármilyen nevet is adnak, az „egy szint felett” puszta
gyermeki infantilizmus (pl bármiféle gyakorlás szükségessége),
amiből fel kell ébredni, viszont „egy szint alatt” meg az Út
kezdete, alapja, ami nélkül meg valójában el sem tudnak indulni.
:)