A japán hadvezetés, amely ugyan tart az orosz hadseregtől, de még jobban a cári birodalom terjeszkedésétől, úgy dönt, megelőző jelleggel háborúba viszi az országot. Diplomáciai és katonai síkon egyaránt támadásba mennek. Kihasználva az ellenség rendkívül hosszúra nyúló utánpótlási vonalát, időleges fölényükkel élve ostrom alá veszik a kulcsfontosságú Port Arthurt. Tudják jól, észak felől Kuropatkin tábornok hadseregének érkezése várható, miként a Balti-tengeri cári flotta is útra kelt segíteni. Ezek miatt Nogi tábornok hadseregének mihamarább át kell törnie az erődök láncolatát, nem törődve a veszteség nagyságával. Ami pedig óriási. A közkatonáktól a tábornoki karig érnek fel a személyes tragédiák, de az ostrom semmiképp nem állhat le. Ám az idő szűke felülírja az ésszerű döntéseket. A japán hadsereg frontális rohamokat vezet az ágyúk és géppuskák védte betonfalak ellen. A rendkívüli veszteségek ellenére kitartanak.