A túlélő árnyéka – Az El
Kazovszkij-élet/mű
A saját teste börtönében megélt
kínok, örömök és izgalmak kettőssége határozta meg szinte az
egész művészetét. El Kazovszkij életművéből a Nemzeti
Galériában nyílt kiállítás, ahol nem csak a festményeit
láthatjuk, hanem díszlet- és jelmezterveiből is kapunk ízelítőt,
de a gondolkodót, a költőt is megismerhetjük.
A női testbe
született Jelena Kazovszkaja orosz szülei válása után egy ideig
az Urál egyik iparvárosában élt a nagyszüleinél. Már
kislányként szembesült azzal, hogy az orosz kultúrából örökölt
férfias szerepekkel tud inkább azonosulni, ahelyett, hogy a többi
lánnyal babázna, és ráeszmélt: neki a férfilét az az ösvény,
amire rá kell lépnie. Édesanyja később hozzáment egy magyar
építészmérnökhöz, Jelena így került kamaszként
Magyarországra. Nevét a hetvenes években változtatta meg a férfi
alakra, így lett belőle El Kazovszkij.
Azt, hogy nemi identitása
nem egyezik meg biológiai nemével, nyíltan vállalta. Ez azt
jelenti, hogy homoszexuális férfiként határozta meg magát – e
nélkül pedig El Kazovszkij minden bemutatása képmutatás lenne.
Festményein, grafikáin, installációin, szobrain, díszletein egy
saját jelképrendszer öltött testet. Egész életművében
vissza-visszatérő motívum a kasza, a piramis, a felhő, a színpadi
függöny, az emelvény, a Párkák, illetve a kutya, amit a
kiszolgáltatottság szimbólumaként értelmezett. Földényi F.
László esztéta szerint a kutyában nyilvánul meg az a kettősség,
amely El Kazovszkij művészetének egész világát is
meghatározza.
1975 meghatározó év volt El Kazo számára:
ekkor találkozott ugyanis az akkor tizenkilenc éves török–magyar
fiatalemberrel, Dzsannal, vagyis Can Togay-jal, és azonnal
beleszeretett. Ez a haláláig tartó, plátói érzelem jelenik meg
a Dzsan Panoptikum című performansz sorozatában is, ami mintegy
tértől és időtől függetlenítve mutatja be az embert. Ebben El
Kazovszkij minden eszközt felhasznál a filozófia, az irodalom, a
zene, a tánc, a film, az építészet, a szobrászat és a festészet
fegyvertárából, mígnem egy erősen színes, dekoratív és
stilizált világban találjuk magunkat.
A Kossuth-díjas művész
egyik utolsó interjújában – amit az Élet és Irodalomnak adott
– beszélt arról a kérdésről, ami sok festményén olvasható:
elszáll-e a lélek?
„Van-e hova elszállnia? Meg van-e lélek?
Mert ha elszáll, akkor már rendben van, mert akkor van útja. Mert
olyan drasztikus a különbség a kétfajta élet között,
amelyiknek van folytatása és amelyiknek nincs, hogy szinte nincs is
hasonlóság. Tehát ha sikerülne nekem, ha valamilyen misztikus
módon rám szállna a hit, és tényleg megkönyörülne rajtam az
Isten, és ebben a csodában részesítene engem, akkor én repülnék,
és tényleg szabad madár lennék. Olyan szabad lennék és olyan
boldog, hogy az sem érdekelne, hogy épp egy női testbe születtem
bele, hiszen majd lesz más. Ez a pillanat, ami a mostani életem,
kit érdekel? Nagyon izgalmas, így is fantasztikusan izgalmas volt,
csak nagyon keveset engedett megélnem abból, amit egy másik
testben megélhettem volna. De a végtelenben minden élet
csodálatos. A legrettenetesebb élet is. Akkor a máglyahalált is
át lehet élni. Egy hívő ember átélheti, minden pokoli fájdalom
ellenére, ha igazi, misztikus hívő. Aki azt is tudja, biztos
benne, hogy elszáll a lelke, van hova szállnia.”
Az epizód sugárzási ideje:
2015. november 25.