Az Esti krizantém tematikailag akár trilógiát is alkothatna a Nagareruval és a Mikor egy nő fölmegy a lépcsőnnel. Mindhárom film központi témája a valaha megbecsült kasztot alkotó gésák kilátástalan küzdelme a háború utáni Japánban. Ez a küzdelem az Esti krizantémban különös erővel és időtlen elevenséggel nyilvánul meg. A keserűség, a magány és a bánat alaphangulata mellett Naruse némi szarkasztikus humort és derűt is képes belopni filmjébe. Maga a történet négy egykori gésa sorsát vázolja fel: egyikük mosónő és szegénysége ellenére szenvedélyes szerencsejátékos, a másik szobaasszony egy hotelban és a szeretője által kitartott fia körül forog minden gondolata, a legéletrevalóbb pedig pénzkölcsönzéssel foglalkozik, miközben titokban régi szerelme után epekedik. Ebben a filmben minden élő és természetes; egyetlen felesleges szó, jelenet sincs benne. A helyzetek, a figurák kiválóak, az ábrázolás visszafogottsága tökéletes harmóniát biztosít. Naruse nem dolgozik nagy nevekkel (eltekintve Ken Ueharától, aki ezúttal rövid epizódszerepet játszik), színészei mégis csodálatos, letisztult kifejezőerővel alakítanak: sőt inkább élik a szereplők sorsát.
"Filmjeimben aránylag kevés dolog történik és végső soron befejezés nélkül érnek véget, pontosan mint az élet" - mondta egyszer Naruse. Ez a megállapítás az Esti krizantémra is igaz: ennek ellenére (vagy talán éppen ezért) a rendező pályájának kétségtelenül fénykorában készült film a japán filmművészet bármelyik mesterének remekművével egy sorba állítható.