Dokumentumfilm a 30 Emmy- és 3 Golden Globe-díjat begyűjtött kultikus sorozatról, Mark Frost és David Lynch remekművéről. Ugyan nincs benne minden főszereplő a dokuban, de azért így is érdekes. Megtudhatjuk belőle például, hogy igazából a Shelly-t alakító és azóta producerré és rendezővé avanzsált Mädchen Amick játszotta volna eredetileg Donnát és hogy Washington államban forgatták le a teljes sorozatot, de sok vicces jelenetet is felelevenítenek, mint Nadine és a csendes függönyhúzója (bár nekem az a kedvencem, amikor a "vörös fenyő" megverte Hanket, miután Norma férje rátámadt Nagy Edre... :D), bár a tinilány periódusát kihagyták, amikor is be kellett iratni a helyi gimibe. Furamód még Laura temetését is sikerült tragikomédiába fordítani, amikor is Leland ráugrott a lánya koporsójára, a sírgödörben és le-fel liftezett vele...feledhetetlen pillanat! :) :( Meleg, idilli, kisvárosi hangulat, ahol mindenki jól ismeri(?) egymást. De hiányoltam belőle a Bobot alakító Frank Silvát, aki ugyan már a 90-es évek közepén meghalt AIDS-ben, 44 éves korában, szinte alig esik valami szó róla...akkor elmondom én, ő díszlettervező volt a sorozatban, amikoris Lynch meglátta benne Bobot. De egyik kedvencem, a kemény üzletasszony, Catherine sem szerepel benne, aki furcsamód még akkor is vonzódott Benhez, miután tudta, Josie és Horne gyújtatta rá a malmot, meg akarták ölni...egyiük se szólal meg, gondolom, mert ők nem szerepelnek a folytatásban, a 3. évadban. Ami azt illeti, a szereplők csúnyán megöregedtek az eltelt évtizedek alatt, csak Sheryl Lee (Laura/Maddy) és Mädchen Amick (Shelly), akik továbbra is megőrizték szépségüket, Amick itt 46 éves, de kábé 30-35-nek néz ki. A sorozat abban is szerepet játszhatott, hogy jobban elfogadjuk egymást...vannak szépek és csúnyák, idősek és fiatalok, amerikaiak és külföldiek, félkarú, óriás, törpe, nagyothalló, nőnek öltöző ügynök, japán üzletember, norvég befektetők, hongkongi özvegy stb. Megmutatja, mennyire színes is ez a világ és milyen sokféle ember lakja a Föld nevű bolygót. Azonban azzal is egyetértek, hogy: "Az ember 50 felett, megérdemli, ahogy kinéz" - mondta egykoron Coco Chanel. A buddhista Cooper ügynök, aki azt is szeretné megtudni ki ölte meg John F. Kennedy-t és megoldani a Lindbergh-féle gyermekrablás ügyét, a kedvenc szerepe volt Kyle MacLachlannek, aki sosem értette, hogy Lynch miért pont őt választotta Cooper ügynöknek, vagy a Dűne és a Kék bársony főszereplőjének, de nagyon szerencsésnek érzi magát miatta. Jó lett volna megtudni, hogy ki is az a Diane, akihez folyton beszél a diktafonjába Cooper, asszisztens vagy titkárnő lehet, de akkor miért nem jelent meg sohasem a sorozatban!? Biztos okkal nem.
Kyle MacLachlan, azaz Cooper ügynök a rajongók kérdéseire válaszol (2017):
https://www.youtube.com/watch?v=sOiOKwqsO_g
Így, hallgatva a színészeket saját hangjukon beszélni, örülök, hogy a magyar szinkron mennyire zseniális és milyen kíváló művészeink vannak! Én mindig a magyar hangot preferálom, bevallom, a feliratosakat ritkán, kivételesen nézem csak meg, ha nagyon nem elérhető a szinkronos változat vagy a rendező a filmjein tiltja a szinkront (pl.: Stanley Kubrick). (De utálom a fantasy-t, a tömegeknek készült robotos, szuperhősös, vámpíros, alkonyatos, "henryporteres-éhezőkviadalás-amerikakapitányos" közönségkiszolgáló fércműveket éppúgy, mint a musicaleket (énekel vagy színészkedik?...döntse már el!...inkább eltekerem a dalokat), az avítt és ódon operetteket, a francia, spanyol és olasz, azaz a latin filmeket nagy általánosságban a túl sok kiszámíthatatlan szenvedélyesség miatt, és a ruszki / szláv dolgoktól is mindig borsódzik a hátam, sajnos a magyar filmektől is kiráz a hideg, legalábbis, amik 1990, vagyis a módszerváltás után készültek. Számomra egy igazán jó film: thriller, krimi vagy dráma, esetleg horror és csak amerikai vagy esetleg angol lehet.)
https://musorvizio.blog.hu/2017/11/04/twin_peaks_2017_szinkronforgatas_interju
A film / Lynch szerint "A baglyok nem azok, amiknek látszanak", nos, én mégis nagyon szeretem őket, ahogy minden állatot. :) Amikor Cooperrel szembejön a láma és a szemébe néz, az egy szerencsés véletlennek volt köszönhető, jópofa rész. Aztán ott volt Waldo is, a fekete myna madárka, a kis nagydumás szem- és fültanú. A borkóstoló is kedvenc részem, mikor Lucy ráköpi Dickre a kortyot: "terhes vagyok, nem ihatok" meg a "csokis banán". Nagyon szerethető sorozat volt, mindenféle szempontból. Olyan érzésem van, amikor nézem, hogy én is egy vagyok közülük. Tény, David Lynch nagyon értett a hangulatteremtéshez, misztikus varázsló volt.