r az első változatban még beszélnek a szereplők, Miler és csapata szeretett volna egy olyan filmet csinálni, mely a gyerekek számára érthető függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszélnek, és ezt a minden részre később jellemző módon oldották meg: a szereplők szinte soha nem beszélnek, és a mondanivalójukat a némafilmekhez hasonlóan gesztusokkal, illetve érzéseket kifejező hangokkal közlik, emiatt az epizódokat nem szükséges szinkronizálni. A hangokat Miler lányai adták, és ők voltak azok, akik a részeket általában elsőként végig tudták nézni, így megmutatva, hogy a gyerekek hogyan fogadják azt.
A sorozat néhány epizódja a film készítésekor szokatlan módon tárgyalja az élet olyan dolgait, melyekről a gyerekeknek gyakran csak hamis vagy mesebeli képet közvetítettek a tévéműsorok; szinte anatómiai pontossággal mutatja be a születést, egy másik részben pedig a kisvakond autóbalesetet szenved, és majdnem meghal. Azonban mindezt a készítők olyan kedvességgel oldották meg, hogy a negatív hatás helyett az eredeti szándékot – ami a gyerekek oktatása, megismertetése a világgal – tökéletesen el tudja érni.
