1100Music - Lepattanó kő (éveink margójára)

1100Music - Lepattanó kő (éveink margójára)

[verse]
Te dobtad fel a követ,
most nézd, ahogy lepattan,
ne aggódj, nem leszel
miattam vigasztalhatatlan.
Aki magával kel birokra,
az jár csak jó úton,
elengedtem, kikkel nem
pendültem egy húron.

Nem gyengeség az,
ha megsiratod, mi fáj,
ha választásod nincs,
azt teszed, amit muszáj.
Ha ettől a te szemedben
kevesebb lettem,
az nem az én hibám,
én ebbe eleget tettem.

Nem akarlak bántani,
mert nem érdekel már,
nem érdekel, hova mész,
hova sodor a világ.
Leírom most neked,
mi szívemet még nyomja,
leteszem a terhet –
legyél másnak a gondja.

[refrain]
Te dobtad fel a követ, hát nézd, ahogy lepattan,
ne aggódj, nem leszel miattam vigasztalhatatlan.
Megvolt az esély, hogy együtt legyünk boldogok,
de nem fogom már kezed – kísérjenek a csillagok.

[verse]
Nem mondom, hogy seggfej vagy,
csak én hibáztam,
ezzel a trójai falóval bizony
csúnyán ráfáztam.
Kiderült, a kételyem
nem volt alaptalan,
mert rajtakaptalak,
bizony, akarva-akaratlan.

Ne mondd nekem azt,
hogy véletlenül tetted,
egy sötét pillanatban
az eszedet elvesztetted.
Tudtad pontosan, hogy
mibe kezdesz bele.
A lelkiismeret szólít –
élj együtt hát vele.

Egy kapcsolatban a bizalom
lenne az alap,
ha egyszer eltörik, akkor az
már úgy marad.
Felteszem a kérdést:
szerinted az rendben,
hogy vegyem komolyan
ki velem ezt tette?

[refrain]

[verse]

Ne keress engem másban,
mert azt bizony nem lehet.
Nem kellett, ki voltam –
ne kérd, hogy ne feledjelek.
Ne mondd azt, hogy „tényleg,
tényleg, tényleg szerettelek” –
én végig igazat szóltam,
én nem etettelek.

Nem kellett kimásznod,
nyitva volt az ajtó.
El is mondtad százszor,
hogy neked semmi nem jó.
Megfojtott a szoba,
de neked sem volt palotád.
Nagy szavak közt soha
nem volt tett, s valóság.

Felesleges elcsépelni
az én értékrendem,
végiggondoltam már, amit
rosszul tettem.
Az én becsületemen legalább
nem esett folt.
Itt van a mondat, mire vársz:
„minden az én hibám volt.”

[refrain]