Figyelem! A Videa nem kér banki adatokat sem a regisztráció létrehozatalkor, sem a Videa.hu oldalon található tartalom megtekintésekor, illetve ezen funkciók igénybevétele nem igényel díjfizetést. Kérjük, hogy ha erre vonatkozó üzenetet kap a Videa felületén, ne kattintson a benne szereplő hivatkozásokra, és ne adjon meg adatokat!
Please provide the following details precisely:
Specify the subject of the grievance and the facts indicating a probable infringement.
• I declare that I am acting in good faith, and that the information and statements contained in the notification are accurate and complete.
After verifying the request, Videa will initiate the video removal process.
REPORTEz a Sztrugackij-fivérek ihlette fantasztikus film egy sivár iparváros lepusztult perifériáján elterülő és az élet szabályaival dacoló, rejtélyes Zónáról, ahova az utat egyedül ismerő Sztalker (Alekszandr Kajdanovszkij) vezet el egy írót (Anatolij Szolonyicin) és egy professzort (Nyikolaj Grinko), tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív kamaradráma formájában veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkeresés egy egyre lehetetlenebbé váló helyzetből és az ennek érdekében szükséges változ(tat)ások. A cím meghatározott célú határátlépőt jelent, és valóban a határ átlépéséről van szó, de a határ nem egyszerűen egy földrajzi övezet, a Zóna határa, hanem a belső világra s ezen belül arra a kényszerpályára utal, amelyen kialakítjuk viszonyunkat a jövőhöz.
1980-ban a Cannes-i Filmfesztiválon az Ökumenikus Zsűri díját nyerte a film.
A Sztalkerről:
" Az 1966-os Andrej Rubljov forgatása közben már érték Tarkovszkijt atrocitások a szovjet belügyi hatóságoktól, alkotói szabadságáért élete végéig harcolnia kellett. Ezekben az években forgatókönyveit visszautasították, csak 1972-ben forgathatott újra. A Solaris ismét hangos nemzetközi sikert aratott, a Cannes-i Filmfesztivál zsűrije különdíjjal jutalmazta. 1974-es Tükör című filmje után, a Sztalker forgatásakor a hatalom ismét szembehelyezkedett vele. Noha forgatókönyvét és a film németországi forgalmazását egy német filmforgalmazó vállalat előre megvette, a vállalattól a forgatásra küldött jó minőségű negatívot az Állami Filmbizottság nem juttatta el Tarkovszkijhoz, hanem azt más készülő filmekre elhasználta. Tarkovszkij így olyan negatívot kapott, melyet nem lehetett Moszkvában előhívni, így az első, csaknem leforgatott film nyersanyaga megsemmisült. Tarkovszkij ennek ellenére újra belekezdett a forgatásba, és 1978. áprilisi infarktusa sem akadályozta meg abban, hogy 1979-re elkészítse a film második variációját, mely - elmondások szerint - jelentősen különbözik az elsőtől."
és
"Az orosz rendező legalább annyira költő, mint filmes, ez pedig illusztris karrierjének szinte összes alakítását nehezebben befogadhatóvá teszi. Azonban ha megküzdünk egy Tarkovszkij-filmért, akkor óriási élménnyel gazdagodunk. Talán egyik alkotására sem igaz ez annyira, mint a Sztalkerre, amely elsőként égette bele popkultúránkba a Zóna koncepcióját, amelyet aztán átvett a S.T.A.L.K.E.R videójáték, az Expedíció, és ugyebár a való élet: 1979-ben még valószínűleg "álmodni sem mertek" a szovjetek egy Csernobilhoz hasonló katasztrófáról.
Emellett azért is a Sztalkert érdemes kiemelni a Tarkovszkij-életműből, mert ez lett az a film, amelybe a rendező valószínűleg belehalt. A forgatási helyszínek környékén elég nagy volt a radioaktív, vagy egyéb módon toxikus szennyezés, így a stáb több tagja – köztük a rendező – is a rák különösen ritka fajtáitól szenvedett későbbi éveiben. A mérgezést súlyosbíthatta az, hogy a Sztalkert kétszer kellett leforgatni: az elsőként felvett verzió filmjét rosszul hívták elő, így használhatatlan volt."
valamint:
Parental lock