Sínek,mozdonyok,elalvás

Szétnéztem Baján – Álmos utazás: Egy emlékfoszlány

2025.Május 24-én jártam Baján. A Szabadság út és a Batthyány utca sarkán álló szerb Gyümölcsoltó Boldogasszony Görögkeleti Plébániatemplom (a „kis szerb templom”) mellett sétáltam el, majd a Szentháromság téren készítettem egy felvételt. Közben betértem a Páduai Szent Antal Kolostortemplomba (Barátok temploma), ahol mécsest gyújtottam – ezt láthatjátok is. Ezután a Tóth Kálmán téren fotóztam, majd rápillantottam a hőmérőre: 12:36-kor 23 fok volt. A Petőfi hídon megláttam a PiriPonty városnéző kisvonatot, és hirtelen elkapott egy régi emlékfoszlány…

Sínek, mozdonyok és az elalvás művészete

Talán 2018-ban történt, amikor vonattal utaztam haza a Szent János Kórházból egy kontrollvizsgálat után. Ahogy tudtam siettem, hogy elérjem a vonatot – a határon mozgott, hogy sikerül-e. Amikor beértem a Keletibe, gyorsan jegyet kellett vennem. Figyeltem a kijelzőt, beálltam a sorba, és úgy kalkuláltam, hogy ha pár perccel az indulás előtt megkapom a jegyet, akkor felszállok, ha nem, akkor a következő járattal megyek haza.

Szerencsére sikerült: jegy a kézben, sprint a vonathoz. Az első üres helyre lehuppantam egy fülkében, ahol egy hölgy ült velem szemben. Alig helyezkedtem el, már indult is a szerelvény. Jó számítás volt! Megkönnyebbülten kifújtam magam, és beszélgetni kezdtünk. Ahogy beszélgettünk, egyre inkább rájöttem, hogy a hölgy egykori Jugoszláviából származik – vagy ahogy mi, magyarok mondtuk: „jugó”. Azonnal éreztem, hogy a beszédstílusán és akcentusán keresztül egy másik világból jött. A beszélgetés pedig egyre izgalmasabb lett, hiszen a történetei egy másik időszakot és helyet idéztek meg.

Érdekes fordulatot vett a beszélgetés, amikor rájöttem: az a vonat, amivel utazom, talán már 1995-ben– akkor még viszonylag új volt, hiszen 1991-ben indult Belgrád és Bécs között, Budapest érintésével. Egy időben expresszvonatként és gyorsvonatként közlekedett.

Ekkor azonban a fáradtság eluralkodott rajtam – hiszen hajnali 2-kor keltem – és egyszerűen elaludtam. Se a hölgyet nem informáltam arról, hová tartok, se ő nem kérdezte meg. Csak arra ébredtem, hogy megráz:

– Maga átjön? Most vagyunk Kelebia vasútállomáson, ez az utolsó megálló! A következő Jugoszláviában lesz…

Azonnal kapcsoltam. Kiskunhalast elhagytam?

– Igen – bólintott a hölgy.

Felugrottam, és villámgyorsan leszálltam.

Hazajutás, egy kis nosztalgiával fűszerezve

A vasútállomás épületébe belépve elmagyaráztam a jegypénztáros hölgynek, mi történt. Pestre és Bajára akartam utazni, de egyszerűen elaludtam, így lemaradtam az átszállásról Kiskunhalason. Megijedni nem ijedtem meg, hiszen ismertem a környéket.

Anno, még 1990-ben, szemben a vasútállomással volt egy eszpresszó – talán még most is megvan –, és egy disco, ahol a barátaimmal tomboltunk az AC/DC „Thunderstruck” című számára. De ez már egy külön történet lesz, egyszer megírom!

Visszatérve Kelebiára, a jegypénztáros – aki velem egykorú volt – nosztalgiázva beszélgetett velem, majd elmagyarázta: menjek vissza Kiskunhalasra, ott átszállok egy másik járatra, és úgy jutok haza Bajára. Ez így egy plusz másfél órás kitérőt jelentett, de végül megérkeztem.

Majd ahhoz video illik. Elmondom sajátom történt, mint most, ha kíváncsi vagy, írd meg, én pedig elmondom?- Aki nem ismert engem , olvasd el youtube oldalon, a csatornám leírás" https://www.youtube.com/@attilagrunfelder6416 " így megérti engem gondolom”. Ha, tetszik iratkozz fel a YouTube csatornámra. Üdv:Egér. Köszönöm, ezt elolvastad